holtpont, holtpont, holtpont

Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy a különböző közösségi felületeken az emberek magukról  szinte csak pozitív, előnyös vagy irigylésre méltó képeket, információkat posztolnak. Nos a törekvés rám is igaz. A futással kapcsolatban különösen, hisz a futóblog elsődleges célja a motiválás. Viszont hazugság volna azt állítanom, hogy a futással kapcsolatban mindig minden felhőtlen és tökéletes, de végül is a nehézségek leküzdése is komoly inspiráció lehet.

Mostanában nagyon nehezen megy a futás. A korábbi önfeledtségért, eufóriáért és a folyamatosan javuló időeredményekért most nagyon keményen kell dolgoznom. Ez komoly alázatra tanít és arra is, hogy szembe tudjak nézni a saját fizikai korlátaimmal.

A nehézségeknek számos oka van. A télen annyit betegeskedtem, amennyit még soha. Ez rendszeresen visszavette a teljesítményemet és mindig újra és újra fel kellett építenem a futásokat. Az idő sem akart kedvezni, bár talán ez volt a legkisebb probléma. Tavaly már februártól kint futottam. Idén meg még áprilisban is voltak csípős napok, és én nagyon fázós vagyok. Nehezen tudok jól felöltözni, úgy másfél km-ig szabályosan vacogni szoktam.

Aztán itt a költözködés, dobozolás és a rettentő időigényes utolsó simítások, ami miatt nem egyszer elmaradt  a betervezett futás. Pedig nyakamon az UltraBalaton, ahol 26 km-t vállaltam két részletben. Igyekszem legalább heti kettőt-hármat futni, de a fel-felbukkanó csípőfájdalmam miatt kétszer is ki kellett hagynom egy-egy hetet. Szóval nagyon nem ideális a helyzet. Az időeredményeim is messze elmaradnak a korábbiaktól, de azért futok. Még így is futok. Néhány hete panaszkodtam, hogy nem bírom növelni a távot. Azóta sikerült 15 km-t  futnom viszonylag könnyedén, de az elejét mégis nagyon megkínlódtam.

Éppen a futás legfontosabb üzenetét valósítom meg a legnehezebben: hogy élvezzem. Mostanában úgy a második km-nél jutok el egy óriási mélypontra és legszívesebben megállnék. Egyszerűen nem  megy a futás, nem esik jól. Még sosem álltam meg, mert mindig arra gondolok, hogy legalább az a sikerélményem meglegyen, hogy leküzdöttem magam.  A laza önfeledtség, mikor azt érzem, hogy ki tudnék futni a  világból egyre később érkezik meg. Tegnap konkrétan 6,70- nél kezdtem el élvezni futást.  Evvel együtt meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam, még ha meg is kell küzdenem minden egyes lépésért. Az pedig biztos, hogy az utóbbi hónapokban nagyon sokat tanultam magamtól és magamról. És amíg vissza nem tér a felszabadultság és az eufória, addig biztos, ami biztos: futok.