Radical Reflux | vasárnap, március 08, 2015
0
Rögtön a végén kezdem: megvolt, élveztem, van érmem is. Nem sérültem meg de nem sikerült egyéni rekordot döntenem. Még nem tudom, hogy elégedett vagyok, vagy kicsit csalódott, talán mindkettő egyszerre.

Újabb érem - persze, csak "befutó"
Elégedett, mert nem szedtem össze semmilyen sérülést. Tavaly ugyanis - amikor először teljesítettem a Pécs-Harkány közti 25 kilométeres távot -, egy kisebb térdsérüléssel zártam a versenyt. Idén az volt az elsődleges cél, hogy ne erőltessem túl magam, ne vessen vissza a felkészülésben a szezonnyitó esemény.

Elégedett, mert úgy éreztem simán ment, nem volt szenvedős, még a vége sem. A pulzusom is rendben volt, végig odafigyeltem rá, nem hagytam elszaladni. A 168-as átlag pulzus azt jelenti, hogy sikerült kicsit a maximum alatt futnom: tapasztalatom szerint 175 körül van az a határ, ameddig fokozni tudom a teljesítményem, azt átlépve csak rövid ideig bírom a terhelést.

Rajt előtti taktikai megbeszélés két UB-s csapattárs között
Csalódott, mert nem sikerült megdönteni a tavalyi időmet. 2014-ben 2:06:23-al érkeztem a célba, idén 9 perccel rosszabbul teljesítve 2:15:40-el zártam a versenyt. Nem keresgélem az okokat a rosszabb teljesítmény miatt, mivel azt gondolom, nem professzionális versenyzőként nehéz is levonni különösebb tanulságot ebből a 9 percből. Az furcsa érzés volt, hogy bár végig jól ment a futás, nem szenvedtem, de az utolsó 5 kilométerre kicsit elnehezedtek a lábaim, nem tudtam felgyorsulni. valószínű némileg alul öltöztem: a rövidnadrág lehet, hogy nem volt jó választás, a pályán metsző hideg szél fújt és bár fölül nem fáztam, az izmaim lemerevedtek és ez jelentősen visszavetette a sebességemet.

Összességében inkább elégedett vagyok, ráadásul ez egy szuper hétvége volt. Orsi támogatása is sokat jelentett nekem: bár ő nem futott, de lejött velem Pécsre és megvárt a célban. Nagyon jó volt így beérkezni, ráadásul a 17. kilométernél is láttam, amikor elhúzott mellettem és kiintegetett a kocsiból, ami ösztönzőleg hatott.

Egyértelmű kinek szebb a mosolya
A verseny szervezése profi volt. Idén is nagyon sokan indultunk, de a nevezés, rajtszámfelvétel zökkenőmentesen ment. Pont jókor jöttek a frissítőpontok - a meleg tea különösen jól esett. Idén befutóérmet is kaptunk. Nem tudom emiatt jutott-e kevesebb pénz a beérkezés utáni frissítésre, de az eldugott pultról hiányoztak a sós kekszek, "csak" banán és szőlőcukor volt, ráadásul ezek is hamar elfogytak.

A lény, hogy teljesítettem az idei eddigi leghosszabb futásom, most már kezdődhet a szezon.

Jövőre ugyanitt

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése