Prológus
Sör és whisky - ez volt a szénhidrátfeltöltés péntek este a hétvégi hosszfutás előtt. Nem éppen ideális, de mit csináljon az ember, ha az öccsénél van vendégségben. Másnap az ébredés mindezek ellenére könnyedén ment: 8-kor már kint voltam az ágyból, gyors, könnyű reggeli és sok víz. A kávét most is hanyagoltam, hogy elkerüljem a gyomorproblémákat.
 |
| Fentről le, majd ismét fel |
1. km
Nem hoztam magammal pénzt - villan át az agyamon. Nem mintha bevásárolni indultam volna, de azért nem árt, ha van nálam valamennyi, minimum egy buszjegyre való. Visszakanyarodok hát és gyorsan magamhoz veszek kétezer forintot.
3. km
Lefele indulni könnyű és csalóka. Lehet gyorsan futni, a pulzus sincs az egekben, viszont az ízületeknek annyira nem jó így észnél kell lenni. Nem is hagyom, hogy túlságosan begyorsuljak, az 5:12-es ezres átlag közel sincs a legjobb időmhöz.
A Mecsekről lefele eszembe jut: ide még vissza is kell másznom. Persze, jöhetek busszal is, van már rá pénzem.
7. km
Leértem a hegyről, innen gyakorlatilag síkfutás következik. A térdem kicsit érzem - rögtön eszembe jut a tavaszi sérülés, de biztos vagyok benne, hogy nem súlyos a helyzet, el fog múlni.
10. km
Kertváros, gyerekkorom helyszíne. Itt volt a piros ABC, ott pedig a buszvégállomás. Itt tanultam biciklizni: emlékszem, amikor Apu először elengedte az ülést én pedig belezúgtam a bokorba.
Szombat délelőtt van, sokan mennek vásárolni, kerülgetem az embereket, de szerencsére nem zavaró a tömeg. Szomjas se vagyok, de kell a frissítés, futás közben iszom a magammal hozott kulacsból.
13. km
Hosszú bicikliút vezet ki a Malomvölgybe, páran bringáznak, néhányan sétálnak. Nincs túl jó idő, borult az ég, a hőmérséklet se túl magas - pár fokkal 10 fok alatt lehet -, ezért nem lehet túl sok kirándulóra számítani.
A térdem már nem fáj, el is felejtem, hogy pár kilométerrel korábban egyáltalán fel kellett rá figyelnem. Jó állapotban vagyok, nem futok gyorsan, 5:40 körüli tempóban nyomom. A pulzusom se nagyon lépi át a 160-at, inkább 155 körül mozog.
A parkoló előtt elfut mellettem egy fiatal lány. A mozgása alapján nem a hobbifutók táborát erősíti: szép, összeszedett mozdulatokkal hagy szinte állva, majd tűnik el a parkoló után.
16. km
Félig már megkerültem a tavakat. Sokkal kevesebben vannak most, mint legutóbb: alig 4-5 futóval találkozom, egy részük lassan kocog, mások elgyötört arccal küzdik le a métereket.
Ismét megállapítom magamban, hogy alattomos terep ez a futásra: változó a talaj, néhol kellemetlenül nagy és kemény kavicsokkal szórták fel. Kisebb-nagyobb emelkedők is vannak menet közben, az egyik gátra például kifejezetten rossz felfutni, míg a tó másik oldalán pedig lefutni nem túl komfortos a vízügyi műtárgyról.
21. km
Visszaérek Pécsre. Azon gondolkodom, vajon meglesz-e a 30 kilométer, de gyors fejszámolással arra jutok, hogy nagyjából igen. Azt is eldöntöm, hogy hamarosan megeszem a magammal hozott müzliszeletet is: bár még nem vagyok éhes, de nem fog ártan az extra energia. Majd valamelyik piros lámpánál megállva fogok frissíteni.
23. km
Olyan szerencsém volt, hogy egy piros lámpa se akadt, így végül belesétálok a futásba és úgy fogyasztom el a müzliszeletet. Iszok hozzá a magammal hozott isoból is.
Az izmaim kezdenek lemerevedni, a combom ég. Nem merek megállni, gyorsan sétálok inkább a frissítés alatt, hogy könnyebb legyen újraindulni.
26. km
Most érzem először, hogy fáradok. Az ezres átlagom már 6 perc felett van, ráadásul kikapok egy piros lámpát, ami után nem esik jól az újraindulás.
A neheze most jön. Ismét elérem a Mecsek lábát, fel kell kapaszkodnom, hogy célba érjek. Azzal biztatom magam, hogy nem folyamatos az emelkedő, lesz pár szakasz, ami szintben megy, ott majd pihenhetek.
És van pénzem buszjegyre is.
29. km
Fáradt vagyok. De már alig van hátra, ki kell bírnom. Ki fogom bírni, bár a legmeredekebb utcák most jönnek. Felfutok a sörgyár mellett, majd befordulok a szülészetnél ahol kicsit lankásabb lesz az út, tudok pihenni. A sarokig összeszedem magam és nem hagyom, hogy legyőzzön az emelkedő. Onnan már csak egyenesen kell mennem, egy jobbos és már célba is értem.
30. km
Szenvedek. Előttem egy 300 méteres emelkedő, amin egyszerűen nem tudok felfutni. Bele kell sétálnom.
A régi iskolám mellett sétálok el. A Jurisics, a piros iskola. Azóta se festették át, a piros szín már jó pár helyen lekopott.
Felérek az utca tetejére, befordulok a sarkon. Még lépek párat, majd lassan ismét elkezdek futni. 40-50 méter után pár méteres emelkedő, de itt már nem állok meg, futok tovább, egészen a házig.
Nézem az órámat, ha 30-at mutat megállok. De csak nem akar eljönni a 30. km. Megkerülök még egy épületet, hogy meglegyen a kitűzött táv.
Aztán csak eljön a vége. Megállok, nem érzem jól magam. Felcsöngetek, beengednek. Lifttel megyek fel a másodikra, én most nem akarok egy lépéssel se többet tenni.
Epilógus
A végére elfogytam. 25-27 kilométerig egészen jól ment, de az utolsó 3 kilométer hegynek felfele kikészített. A gyomrom se bírta a végét, eltelt egy órába, míg összeszedtem magam. Viszont délután már alig éreztem a lábam, másnap pedig izomlázam se volt és az ízületeim se fájtak. És buszjegyre se költöttem.
Tanulság nincs. Így utólag azt mondom, élveztem minden méterét, akár most ismét nekiállnék. A hétvégén remélem lesz megint lehetőségem egy hosszabb távra, bár elnézve az időjárás előrejelzést, lehet, hogy sífutás lesz belőle.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése