Orsi jó ideje sérüléssel küzd, ami miatt az utóbbi időben kényszerpihenőre volt kárhoztatva, így a közös futások is mentek a levesbe. A múlt héten azonban fordulat állt be.
Úgy tűnik megvan a kiút és Orsi megkezdte a - reméljük azért mégsem annyira - hosszú gyógyulási folyamatot. Óvatosan, de már terhelheti a csípőjét, időnként elmehet futni, lassú tempóban, maximum 7 kilométert.
Mindezeken felbátorodva a hétvégén közös kirándulást szerveztünk. A szervezés talán kicsit erős kifejezés, valójában úgy történt, hogy hirtelen ötlettől vezérelve felkerekedtünk és elindultunk. Vasárnap volt, semmi dolgunk, az idő is jó és a környék számtalan jó célpontot nyújt.
A Normafa volt az elsődleges cél, de az első kilométerek után úgy döntöttünk, most még ne menjünk túl messzire, jó lesz Budaörs és környékén túrázni egy kicsit. Így aztán egy 9 kilométeres séta lett a túrából, amit nem bántam: egy nappal a hétvégi hosszú futásom után még éreztem az izmaimban a fáradtságot, és Orsinak is óvatosnak kell lennie, nem szabad túlterhelnie magát.
Mindenesetre jó volt, volt benne hegymászás, nézelődés, beszélgetés, még egy kis eltévedés is belefért. Almát, Orsi vizsláját is vittük magunkkal, neki se ártott egy kis extra mozgás.
 |
| A kilátás is szép volt |
Tegnap pedig futni is elmentünk együtt. Igazi laza, kényelmes tempójú futás volt. Elég későn, nyolc után tudtunk csak rajtolni, hideg szelek fújtak, így a tempót Orsi fogainak vacogása diktálta az első ezer méteren. Utána kicsit felengedett a hangulat közöttünk, és már beszélgetni is tudtunk.
Nem futottunk sokat, szűk 6 kilométer lett a teljes táv, de azt nagyon élveztem. Bár számomra a futás alapvetően magányos tevékenység, de már hiányoztak ezek a közös edzések. Jó dolog néha teljesen egyedül, magányosan róni az utat, de be kell lássam, arra is szükségem van, hogy együtt győzzük le az egymást követő kilométereket. Ilyenkor kettesben tudunk lenni, jókat beszélgetünk és még mozgunk is - nem kell ennél több.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése