Éppen megvolt a kilencedik kilométer - a leggyorsabb az addigiak közül - amikor ráfordulva az utolsó ezer méterre dühös kutyacsaholásra lettem figyelmes. Egy pillanatra megtorpantam: éreztem, hogy ez nem a kerítés mögül jött, de nem láttam egy kutyát se a környékemen. Magam mögé pillantva is csak az üres aszfaltot láttam, amikor éreztem, hogy valami hozzáér a bokámhoz. Egy palotapincsi támadt dühödten a futócipőmre.
- Hádész! Gyere ide! - hallottam egy kocsi mögül felcsattanni a gazdi dühös, de inkább riadt hangját, miközben kirontott az útra, hogy hóna alá kapja a vérmes fenevadot.
Nem volt sok időm elcsodálkozni a névadás furcsaságán, nem is akartam hosszan időzni az alvilág ura társaságában, mivel éppen egy gyors 10 kilométeres felmérő edzés utolsó szakaszát teljesítettem. Örültem, hogy nem estem hasra a kis házi kedvencben és, hogy sem neki, se nekem nem lett semmi bajom az összecsapásban.
 |
A kis intermezzo nem tudott kizökkenteni és megfutottam az eddigi legjobb 10 kilométeremet: a 47 perc 5 másodperces eredmény 7 másodperces javulás a korábbihoz képest. Amikor elindultam, reméltem is, hogy újabb egyéni rekordot futok, de nem gondoltam, hogy ennyire könnyen fog menni. Bár az első kilométer nem volt túl acélos - mondjuk a térképet elnézve némi mérési anomáliát vélek felfedezni -, azt követően folyamatosan tudtam gyorsítani, egészen a kilencedikig: ezt az ezer métert 4 perc 32 másodperc alatt teljesítettem.
A pulzusom sokáig 170 körül mozgott, csak a hatodik kilométer után kezdett elszaladni, de akkor se ment 180 fölé. Nem is éreztem magam túl fáradtnak magam a végén, bár azt se mondanám, hogy nagyon sok maradt még bennem. Azt érzem, ez a plafon, ennél sokkal gyorsabban ilyen távon nem tudok futni. De azért dolgozok rajta, talán még tudok faragni pár másodpercet.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése