Igen. Ez még mindig egy futóblog.
A cím pedig részben igaz, részben - szerencsére- erős túlzás. Ám tanult szakmámból
tudom, hogy a figyelemfelkeltő cím már fél siker. A fogszabim meg félig- meddig új tartozék- legalábbis az alsó
ív. Ez a futásban nem zavar, de azért alapvetően a fogszabályzó az a dolog,
amitől az ember minden pillanatban tudatában van annak, hogy vannak fogai. A
mai futóélményemet azonban még az egynapos
alsó ív kellemetlenségei sem
tudták kicsit sem elrontani.
Ez volt az első olyan futásom,
amikor az endorfin már akkor megérkezett, mikor még csak bekötöttem a cipőmet.
Mert ma futottam!!!! Ma végre
újra futottam több hét kihagyás után.
Életemben ennyire nem örültem még 3 km-nek. Persze az órán elfelejtettem megnyomni a
startot, - Tomi erre bőszen csóválná a fejét - így az elejét nem mértem, de ennél többet nem
mertem futni. Ami az egészben a
legnagyobb öröm, hogy utána semmim sem fájt. Ilyen pedig egy hónapja nem fordult velem elő.
Nem szeretnék hosszas
fejtegetésbe bonyolódni a fizikai állapotomat illetően, de mások okulására
azért muszáj kimondanom a kulcsszót: Türelem. Na ez az a szó, amit én még
hírből sem ismerek. Pedig most be kell
mutatkozzunk egymásnak.
Már korábban is voltak csípő és
térdproblémáim, de ezek általában egy –két nap alatt elmúltak némi jegelés
kíséretében. Az okokat többször is próbáltuk megfejteni. Cseréletem futócipőt, -
ami egyébként sokat segített-, próbáltam a futótechnikámon javítani, különböző
nyújtógyakorlatokat rendszeresítettem és beszereztem ehhez egy foamrollert is,
amivel a problémás oldalsó IT szalagomat
nyújtom. Ám mindezek nem voltak elegendőek és augusztus végére rendszeresedett
a csípőfájdalmam. Minden bizonnyal az orfűi lépcsős elesés is az okok közé
tartozik, de a legutolsó futóversenyt követő ébren töltött fájdalmas éjszaka után muszáj volt
szakemberhez fordulnom. Szerencsére nincs nagy gond csupán egy
csonthártyagyulladás, ami részben túlterhelés következménye.
Tudom, tudom, a fokozatosság.
Pedig én betartottam és odafigyeltem, de tényleg. Mindig csak 10 százalékkel
emeltem a távot és igyekeztem a Tomi által előírt edzéstervet is betartani
kisebb-nagyobb kilengésekkel. A baj talán az volt, hogy túl jól ment a futás,
túl gyorsan fejlődtem. Nyilván nem
hátrány, hogy jó a keringésem és az
alkati adottságom, viszont éppen emiatt túl gyors tempót diktáltam magamnak.
Szinte minden héten javítottam a legjobb időmön és növeltem a távot. Sőt meglehetősen csalódott voltam, ha
ez nem sikerült. Hiba volt. S lám most milyen boldog vagyok evvel a pár km-rel
is. A múlt héten már teljesen el voltam keseredve. Áhítozva néztem az utcán a
futókat és még a futómagazint sem vettem
meg, hogy ne fájdítsam a szívemet.
De ma új edzésterv indul.
Komolyabb nyújtások, izomépítés (főleg
belső comb), 6 hét fizikoterápia és orvosi engedéllyel futás, csak kicsi ( max. 7 km).
A félmaratonos őszi terveket máris okosan és türelmesen tavaszra időzítettem, valamint idén már versenyt se vállalok.
Ja! Kivéve a FutazÖrs-öt! De az becsületbeli ügy.
 |
| boldog hazaérkezős selfie |
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése