A hazai pálya előnye

Sosem voltam sportoló. Mindig  is valami mással azonosultam. Úgy mint:  zenész, író-költő-féle vagy tanár.  Így nem is igazán tudtam, hogy mit jelent az a kifejezés: a hazai pálya előnye. S bár rendezőként minden évben részt vettem a Fut az Örs futóverseny szervezésében, most egészen másképpen vártam ezt az eseményt.

Bevallom, mikor elkezdtem futni, még januárban a futópadon arról álmodoztam, hogy de jó lenne a Fut az Örsön valami szép helyezést elérni. Ez a gondolat sokszor erőt adott az intervallum edzések sprint szakaszaiban is. Mindig azt képzeltem, hogy éppen  verseny van  és még párszáz méter van a  célig.

Aztán jött az augusztus. Először fejben kezdtem készülni, egy ilyen rövid, szokásomtól eltérő  sprint versenyre, de a sérülésem és a csípőproblémáim közbeszóltak.

Magamban szépen elintegettem a titkon dédelgetett jó helyezést, sőt pár hete még az sem volt biztos, hogy egyáltalán futhatok. Aztán a szorgalmas gyógytorna és a sikeres rehabilitáció mellett újraindított edzések árnyékában megint fel-felderengett a remény.

Csupán tisztesen helyt szerettem volna állni.  A sérülés miatt sokkal óvatosabb voltam. Nem mertem mindent beleadni és a futások időeredményei sem voltak túlságosan kecsegtetőek. Aztán csütörtökön - hirtelen ötlettől vezérelve - elmentem futni éppen a mai verseny helyszínére. Gondoltam , csak úgy játékból , beleteszek egy gyors szakaszt éppen ahol a verseny lesz, s megnézem mit tudok. Legnagyobb meglepetésemre 4.21-es ezrest futottam. Mondani sem mertem senkinek, de ekkor kezdtem újra bízni abban, hogy milyen jó lenne valami igazán szép eredménnyel zárni a futószezont.

Hiába esett tegnap az eső, hiába aludtam el reggel, hiába nem bírtam reggelizni, mégis gyönyörűen kikerekedett a vége.

A nap szépen sütött, a csúszós aszfalt is lassan felszáradt. Először a senior férfiak rajtoltak, ahol Tomi nagyon szép 7. helyezést ért el, majd közvetlenül utána következtek a  senior nők. (35 év  felett). Nem tudtam, hogy kik lesznek a versenytársaim, nem tudtam, hogy a hosszú kihagyás után mire leszek képes és azt meg pláne nem, hogy ilyen rövid távon mit tudok teljesíteni. Két 700 m-es kör, az elején enyhe, de másodszorra már alattomosnak tűnő emelkedővel. A rajt után rátapadtam az elsőre. Éreztem, hogy hasonló tempóban fárad mint én. Eldöntöttem, hogy , amíg tudok, rajta maradok és  csak a  végén próbálom megelőzni. Az első kör közben végig rá-rápillantottam az órámra, hogy nehogy elfussam az elejét. Evvel együtt az  3.40-es átlagokat mutatott, amiről tudtam, hogy sok lesz.  De mire nagyon elfáradtam volna, addigra elértünk az első kör végére, ahol mindenki a nevemet kiabálta és hangosan szurkolt. Ez több volt, mint motiváció és éreztem, hogy van itt még tartalék. A második kör végén az utolsó kanyar előtt úgy döntöttem, ideje kilépnem és egy hajrával sikerült is az élre vágnom. De ekkor észbe kapva  a futótársam, eszméletlen hajrába kezdett, amivel visszaszerezte a vezetést és elsőként ért be a célba. Most azt mondom, hogy eltaktikáztam és ha egy kicsit később kezdtem volna hajrázni, akkor lehet, hogy már nem lett volna ideje visszaelőzni. Lehet, de nem biztos. Végül másodikként és így is nagyon boldogan csaptam be a célba. Életemben először álltam futóversenyen dobogón, de remélem nem utoljára.  Köszönöm Budaörs! Hajrá Kesjár!