A hétvégi hosszú futások komoly szervezést igényelnek: kell találni egy 2-3 órás időszakot, megfelelő pályát és fejben is rá kell készülni a távra. Ezen a hétvégén úgy tűnt minden összejön, mivel Balatonon voltunk a fiammal, ami ideális futóhelyszín. A szüleim arra a pár órára szívesen vállalják a gyerekfelügyeletet és szombatra még megfelelő időt is jósolt a meteorológia.
 |
| A pusztában láttam szarvast, a parton pedig majdnem rókát fogtam |
Aztán reggel úgy nézett ki, ez a nap megy a levesbe: erős gyomorbántalmakkal ébredtem, csak pár deci kóla elfogyasztása után bírtam talpra vergődni. Délelőtt Kehidakustányban áztattuk magunkat: úgy tűnik a termálvíz is gyógyír az ilyesfajta problémákra, mert délutánra már készen álltam nekifutni a kitűzött minimum 25 kilométeres távnak.
A nehezen induló nap ellenére jó kis futás kerekedett. Az elején szemerkélő esőben indultam neki, majd kicsit kisütött a nap, de mielőtt igazán melegem lett volna, ismét beborult. Futás közben kétszer is találkoztam Benedekkel: egyszer a kisvasútról integetett nekem - rávette nagyapját, hogy amíg én futok, ők vonatozzanak -, majd féltávnál is összefutottam vele. Pár száz métert még együtt is futottunk, majd megálltunk egy gyors fotózásra és én folytattam tovább.
A pulzusom végig 160 körül mozgott, vigyáztam, hogy ne menjen nagyon feljebb, de ne is essen be 150 alá. Sikerült is végig jó és egyenletes tempóban teljesítenem: 5 perc 40 másodperces átlaggal futottam, nem voltak nagy kilengések az egyes kilométerek között. A leggyorsabb ezresem 5:30 volt, a leglassabb pedig 5:50.
 |
| Benedek és én féltávnál |
A 19. kilométer körül volt egy kis mélypont, ott ismét előjött a reggeli gyomorprobléma. Egy ideig úgy tűnt, hogy előbújik a kis róka, de aztán egy gyors látogatás egy jó sűrű bokorba megoldotta a problémát. Azt nem gondoltam volna, hogy ősszel még ennyi szúnyog van, mindenesetre örömmel vetették magukat rám, számos kellemetlenül viszkető csípést hagyva maguk után.
A maradék 7 kilométer szinte eseménytelenül telt: a 20. kilométernél kicsit kikapcsolt az agyam és csak futottam, nem gondolva semmire. A hosszú futásaim során mindig van egy pont, rendszerint valahol 90 perc után, amikor rácsodálkozok, milyen régóta is futok már. Most ez később, valahol a 23. kilométer körül jött el. Szinte ugyanebben a pillanatban az agyalapi mirigyem úgy döntött, endorfint pumpál a vérembe. Hihetetlen érzelmi hullám öntött el, kirángatva a kicsit transz szerű állapotból: úgy éreztem, akármeddig el tudnék futni, dacára a fáradtságnak, ami kezdett erőt venni rajtam.
Ekkor már közel voltam a nyaralóhoz, de még egy kicsit ráhúztam, hogy meglegyen a 26. kilométer. Az utolsó pár száz métert a parton futottam, pár horgász legnagyobb megrökönyödésére. A strandon még készült egy utolsó selfie, majd kis nyújtás és hazakocogtam.
 |
| A Balaton és én a "célban" |
Jó futás volt, örülök, hogy el tudtam menni. Lehet, hogy idén még lesz alkalmam futni a Balatonnál, de az is lehet, hogy ez volt az idényzáró. Majd meglátjuk, mindenesetre a jövő hétvégére egy 30-as van előirányozva, csak még nem tudom hol teljesítem.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése