Az első

Az első mindig a legemlékezetesebb - legalábbis a közmondás szerint. Bevallom, én nem emlékszem az első randevúra.

Jó régen történt és nem hagyott bennem mély nyomot. Szó szerint futó randevú volt, nem tartott sokáig, még párszor próbálkoztam, aztán feladtam. Nem találtunk egymásra, vagy én nem voltam elég türelmes, nem tudom.

A futásról beszélek, természetesen.

Most, hogy írok róla eszembe jut az egyik gyermekkori próbálkozásom aminek köszönhetően nem kerültem sportolói pályára. Hat éves lehettem, Pécsett az Anikó utcai Általános Iskola sportosztályába felvételiztem. A felvételi egyebek között futásból állt: egy kört kellett futni a suli mellett álló bölcsőde körül. Ez lett a vesztem. Az öcsém ugyanis történetesen éppen abba a bölcsibe járt. Nagyon büszke voltam magamra, hiszen egy igazi versenyen vettem részt, ezért futás közben megálltam a kerítésnél és elújságoltam neki, milyen menő vagyok. Emlékszem, szájtátva hallgatott, a haverjai is odagyűltek, így hosszú percek teltek el, mire észbe kaptam, futni kellene. Minden erőmet összeszedve rohantam hát, de a hátrányomat nem tudtam ledolgozni. Az biztos, hogy szintidőn kívül értem be, jó eséllyel utolsóként, így hát nem lett belőlem (él)sportoló és a futószerelésem is szögre került pár évtizedre.

Az első igazi futócipőm aztán egy Saucony Grid Formula 2 lett. Közel 10 évvel ezelőtt vásároltam, de sok-sok évig kihasználatlanul hevert a cipőszekrényben: néha elmentünk egy-egy közös kocogásra, viszont nem lettünk elválaszthatatlanok egészen két évvel ezelőttig. Azóta beletettem közel 1.000 kilométert, túlélt egy kutyatámadást is, ráncos és törődött lett. Jó ideje már le is cseréltem egy fiatalabb, szebb darabra, mégse visz rá a lélek, hogy kidobjam.

Így kezdődött, nehezen, nem szeretetből. Miként lett mégis szerelem belőle? Arról talán majd máskor.